2015. november 20., péntek

Kakukktojás






Klasszikus kakukktojás kereső játék 









2015. november 12., csütörtök

Iskolára készülődve


Készülődés az iskolába





Néhány pillanat rendkívüli módon megmarad az ember emlékezetében. Ilyen volt az is, amikor egy napon, nagycsoportos óvodásként lelkesen mutattam a kis “tudományomat” az általam nagyon kedvelt óvó néninek. A “tudományom” abból állt, hogy már le tudtam írni néhány nyomtatott betűt és néhány szót is. Annyira lelkes voltam, dúlt bennem a tettvágy, olyannyira, hogy már az oviban is azzal szerettem volna foglalkozni. Az óvó néni pedig, bár kedvesen, de annyit mondott rá, hogy “Írsz majd eleget az iskolában, most nem kell még ezzel foglalkozni.

A másik ilyen, számomra meghatározó pillanat a tanévnyitó reggele volt. Apukám leparkolt kisautónkkal az iskola előtt. Én borzasztó izgatott voltam, hogy mi vár majd az iskolában. Mielőtt kiszálltam volna, megkérdeztem a szüleimet, hogy a "CS" betű egy vagy két betűnek számít. Úgy gondoltam, hogy ki tudja, talán már ezt is tudni kell kisiskolásként.

Innentől kezdve szívügyemmé vált az átmeneti időszakkal való foglalkozás. Ezeket a számomra meghatározó pillanatokat azért tartom fontosnak megemlíteni, hogy egy bizonyos korban, pillanatban, megérnek a gyerekek az iskolára, amikor már nem elég “csak” a játék, hanem szükségük van arra, hogy feladatokat oldhassanak meg. 

Ha Te is átélted ezeket ovisként, vagy már látod gyermekeden is ezeket a jeleket, további olyan ötleteket találsz az Ovisnaptárban, amiket könnyen be tudtok illeszteni 5-10 percben a mindennapokba. 




Ovisnaptár 3-5 éveseknek– ötletek az iskola előtti időszakra szülőknek




Kedves Szülők!


Ti vagytok gyermeketek legjobb tanárai. Tőletek fogják megtanulni a legtöbb dolgot a világról. Ez a naptár azért készült, hogy segítséget nyújtson abban, tanácsokat adjon, hogy mit játssz nap mint nap gyermekeddel, hogy így észrevétlenül, játékosan megalapozzátok azokat a készségeket, amelyek majd a tanuláshoz lesznek szükségesek.

Ezek a gyakorlatok nem igényelnek sok időt, eszközt vagy előkészületet, így könnyen a mindennapi rutin részévé teheted, könnyen beillesztheted a mindennapokba.

  • pedagógiai szempontok alapján összeállított tevékenységek, játékok
  • minden napra van egy közös tevékenység
  • erősíti a kapcsolatotokat
  • nincs kötött sorrendje a tevékenységeknek
  • játékosan alapozza meg a tanuláshoz szükséges alapkészségeket
  • már napi 5-10 perccel rengeteget teszel azért, hogy zökkenőmentes legyen az iskolakezdés 


A gyakorlatok a következő területeket fejlesztik:

         kommunikáció: értő beszéd és kifejező beszéd, beszédészlelés, beszédértés
         nagymozgások: hogyan mozognak fizikai  aktivitás során
         finommotorika: hogyan, mennyire ügyesen használják a kezeiket
         önállóság
         szociális készségek
  problémamegoldó képesség különös tekintettel a hallási figyelemre, vizuális figyelemre és emlékezetre 


Letölthető PDF formátumban!
Ára: 990 Ft

Rendelés


Ha szeretnéd megrendelni, kérlek, írj e-mailt! 

E-mail: kismanonaptar@gmail.com



         Szükségünk lesz a következő adatokra:

- a számlára kerülő vásárló neve és címe 
- a számlát postai úton küldjük ki 

Fizetési mód: banki átutalással 
Számlaszám: OTP Bank 11773085-10926424-0000000
Az utalás közleményébe írd bele az e-mail címedet! 

Az utalás beérkezését követően PDF formátumban küldjük el az anyagot az e-mail címedre.  




2015. november 7., szombat

A spatula díszítés kezdetei





Már az egész kicsik is nagyon szép dolgokat tudnak készíteni spatulából, amit a fenti videóban láthatunk is.
Amire szükségünk lesz: spatulák és filctollak. Ha ez megvan, kezdődhet is a színezés!

Hogyan készül? Megmutatjuk! A toll és a filctoll

2015. november 5., csütörtök

Pre-Writing Skill Cards




Írásmozgás ügyesítése


Ez a videó bemutatja hogyan kell használni ezeket az íráselőkészítő, grafomotorika fejlesztő lapokat.
Találtam a videóban szereplő képekhez hasonlóakat. Nyomtassuk ki, lamináljuk le és már játszhat és gyakorolhat is vele gyermekünk.






Hasznos időtöltést kívánok hozzá! :) 
Ha tetszett, ajánld másnak is az oldalt! 

2015. november 4., szerda

Csipeszelés





Egy egyszerű gyakorlat az ujjak ügyesítéséhez (finommotorika), ami elősegíti, hogy könnyebben menjen az írás.


1. Először játsszon gyermekünk kötetlenül a csipeszekkel.

2. Alkossunk sormintát a csipeszekből. pl. zöld-sárga, majd zöld-sárga-kék stb.

3. Számoljuk meg hány csipesz fért el a kaspó szélén. (kaspó helyett használhatunk papírtányért, papírpoharat, vékony szélű kannát stb.)

2015. november 3., kedd

A kéz dominanciájáról - M1, Megoldások magazinja 2012.június 7-i adás

Nebuló




Ezen a linken megnézhető a Nebuló 1. képességfejlesztő feladatgyűjtemény:


https://picasaweb.google.com/110530323960472177476/NebuloKepessegfejlesztoFeladatgyujtemeny#

Már 5 éves kortól lehetőséget ad a következő területek gyakorlására:


  • téri irányok gyakorlása
  • hangok felismerése
  • pontos megfigyelés
  • helyes gondolkodás
  • szókincs bővítése
  • kézügyesség 

2015. november 2., hétfő

Hogyan készül? Megmutatjuk! A ceruza és a radír




Érdekességképpen!

Játszószőnyeg iskolásoknak?

Egy iskolás még játszhat játszószőnyeggel?




Több mint egy éve vásároltuk ezt a játszószőnyeget, de szerintem a gyerekek iskolás koráig jó tartozéka a lakásnak.
Annyira lenyűgöz a rengeteg játéklehetőség, ami benne van.

  • sor-oszlop fogalmának gyakorlása
  • vízszintes soronként témát ad a történetmeséléshez
  • ok-okozat
  • színeket tanít
  • számlálni tanít
  • nagymozgás 
Játékötletek


1. Keresd meg a 3. sort! 
Mi van az 1. és mi a 3. képen? 
Mi jut eszedbe az 1. képről?
Mi jut eszedbe a 3. képről?
Mi lehet a közös a két képben? Mesélj róla!


2. Nézze meg jól gyermekünk a 3. sort. Takarjuk le! Mondja el sorban a négyzetek színeit és a képek nevét.

3. Tegyen a 7. sor 1. képére (halacska) egy játékot. Mondjon állatokat.

4. Tegyünk a 3. oszlop 6. képére egy játékot. Sorolja el, hogy mi van alatta, felette, mellette.









További játékötleteknek csak a fantáziánk szab határt!

Jó játékot! :)

Ha tetszett, további jó ötleteket és gyakorlatokat találsz a megrendelhető Ovisnaptárban!

2015. november 1., vasárnap

Házi készítésű feladatlap






Házi készítésű feladatlap







Miközben nyomdáztunk a kisfiammal a "tanyás" nyomdával, hirtelen eszembe jutott, hogy milyen sokféle dolgot tudunk vele csinálni, akár egy saját készítésű feladatlapot ovis, iskolás gyermekünknek. Még nyomtatni sem kell. Ahogy keresgéltem egy ilyen jellegű feladatlapot, szinte azonnal rátaláltam a fent láthatóra, ami pont egybevág az itthoni nyomdánkkal :) Mondanom sem kell, nagyon megörültem neki.
Ha van "tanyás" nyomdánk, könnyűszerrel elkészíthetünk egy ehhez hasonló feladatlapot, de bármilyen más nyomda is kiváló erre a célra. 


Szükségünk lesz:

  • rajzlap/fénymásolólap
  • nyomda
  • grafitceruza
  • színes ceruza

Feladat: Vízszintes vonalak húzása.


  1. Vezesd a pacit az istállóba!
  2. Vezesd a kismadarat a kúthoz!
  3. Vezesd a malackát az istállóba!
  4. Vezesd a kutyust az istállóhoz!
  5. Színezd ki a képeket!

Mit fejleszt? Grafomotorika.






Ha még van egy kis időnk és kedvünk hozzá, a hallási figyelmet és a szókincset is fejleszthetjük egy kicsit.

Kérdés:

Milyen hanggal kezdődik az "istálló"? "i" 
Gyűjtsünk "i" hanggal kezdődő szavakat! pl. itató, ing, ivás, irigy, idő, Ilona, ital, Igor, Iván, Illés, igen, ipar stb. 

Feladat:
Történetmesélés a képek alapján. 


Jó szórakozást és kellemes időtöltést!


Ha tetszett, további jó ötleteket és gyakorlatokat találsz a megrendelhető Ovisnaptárban!